Hétköznapi Hősök

Tizenhárom családnak adtunk át adományokat

2016. január 20. - Hétköznapi Hősök

Szokásunkhoz híven beszámolnánk támogatóink által összeadott támogatásokból vásárolt tárgyak átadásáról.  A karácsony előtti időszakban hála Istennek a szokásoshoz képest is fokozódott a támogatási kedv, így tizenhárom családnak vihettünk ki adományokat. Az program új résztvevő családjainak gyűjtése itt megtekinthető. 

Szerencsére több családhoz még közvetlenül az ünnepek előtt el tudtunk jutni, így ez alkalommal ajándékokkal ünnepelhettek karácsonykor :)

img_1905.JPG



Rózsának hűtőszekrényre gyűjtöttünk, szerencsére még némi tartós élelmiszerre is maradt az 50.000 forintból.
Hűtőszekrény számla itt: 
Tartós élelmiszer itt: 



 

 

 

 

 

 

 

 

 

rostasne.jpgIrénke gyűjtése már korábban sikeres lett, mostanra tudtuk elintézni a szellőző ablak beépítését. Közben egyéb segítségből 'lélegző vakolattal' látták el a lakást. Az ablakkal kiegészítve megszűnt a lakás nedvesedése, amely nagy könnyebbséget jelent az asztmával élő Irénkééknek. Köszönjük szépen a segítséget!

Számla elérhetők a facebook oldalunkon itt: 















bango_angela.jpgszeker.jpg










Közvetlenül karácsony előtti napon jutottunk el Angéláékhoz, ahová 1 köbméter tűzifát vittünk, illetve húst és egyéb élelmiszert (burgonyát, rizst, olajat,stb), így boldogabban telhettek az ünnepek :)  Tűzifa számla itt , élelmiszerekről itt. 











farkas_sandor.jpgNikinél és Sanyikánál is karácsony előtti napon voltunk: tartós élelmiszereket, húst vittünk, a gyermekeknek cipőt, illetve játékokat vettünk még az összegyűlt 50.000 forintból. Nagy volt az öröm! 

Cipőről a számlák itt, élelmiszerről itt és itt, játékokról itt







A karácsony előtti roeva.jpghanós napokban vásároltunk Éváékkal is, ott a gyermekeknek vásároltunk ruhákat (nadrágot, tréningruhát, felsőket, kabátokat) az adományból, illetve élelmiszereket az ünnepekre. Sajnos nem tudtunk a vásárlás után kimenni hozzájuk, így helyben csináltunk képet a vásárolt dolgokról ( a gyermekek nem akartak rajta lenni a fotón , így Éva képviselte a családot:). A ruhákat a nagy rohanásban nem vettük ki a szatyrokból (kocsi mellett), de a számlán tételesen megtekinthető minden itt. Az élelmiszerekről pedig itt. 













Az ünnepek után újra Békés megyébe vettük az irányt, ahol az összegyűlt támogatásoknak köszönhetően nyolc családnak vihettük ki a várva várt ajándékokat: összesen 4 kaloda (4,8 tonna) tűzifát, egy keverőtárcsás - és egy automata mosógépet, hűtőszekrényt, kerékpárt és tréning ruhát, babakocsit, babaruhát, pelenkát, törlőkendőt, mosószert. Ezúttal is csatlakozott hozzánk fáradhatatlan segítőtársunk, a helyi családokkal kapcsolatban álló szociális munkás, Kati, akit ezúttal sem tudtunk eltántorítani attól, hogy kivegye a részét a majd' öt tonna tűzifa autóba pakolásából is, amellett, hogy navigátorként segített, hogy el ne tévedjünk,  minden családhoz eljött velünk, próbált szóbeli segítséget, tanácsot, bátorítást adni, amíg mi a papírmunkát végeztük. Hadd mondjunk most itt is köszönetet neki felbecsülhetetlen segítségéért.

rostas_fa.JPGimg_0010.JPGGáborékhoz mentünk először, ahová 1 és 1/3 kaloda tűzifát vittünk (összesen 16 mázsa, 45000Ft), illetve a maradék pénzből (5000 Ft) tartós élelmiszert. Egy megjegyzés : mivel a tűzifát csak kalodára tudták számlázni, ezért arról csak kalodánként tudunk számlát felrakni (három részletben hordtuk ki, úgyhogy itt a számla két kalodáról , itt és itt egy-egyről, összesen 4 kaloda.  Élelmiszerről pedig itt.  A múltkorival ellentétben most bükköt tudtunk venni, ráadásul kalodára, azért olcsóbb, mint legutóbb az akác.

img_20160115_165757.jpgimg_20160115_165915.jpg Krisztina és családja egy keverőtárcsás mosógépet kért ( víz nincs a házban, ezért automatát sajnos nem tudnak használni), a maradék pénzből pedig 1/3 kaloda ( 4 mázsa) tűzifát, melyeket ki is szállítottunk. Nagyon boldogok voltak, és ezúton köszönik az adományozóknak, hogy gondoltak rájuk! Mosógépről a számla itt. 

 

 

 

 

 

Erikáék eredetileg fürdőszoba felújításához gyűjtöttek anyagra, de feladták menet közben ezt a tervüket, és ők is tűzifára , illetve tartós élelmiszerre gyűjtöttek. Kérésüknek megfelelően 1 kaloda tűzifát (33.800) vittünk, a fennmaradó összegből tartós élelmiszert vásároltunk . Az élelmiszerről a számla itt.  A tűzifáról a számlák fentebb

img_0009.JPGerika_etel.JPG




Roziékhoz is tüzelőt (1 és 1/3 kaloda bükk) illetve a maradékból tartós élelmiszert vittünk, amiről a számla itt található. Remélhetőleg a tűzifa kitart a fűtési szezon végéig. Nagyon szépen köszönik minden adományozónak a segítséget!


rozi_fa_2.JPGimg_0013.JPG






















lidia_kep.jpgLídiáék eredetileg mosógépre, ágyra gyűjtöttek, de menet közben beköltöztek a helyi családok átmeneti otthonába, ahová nem vihetnek háztartási eszközt, bútort. Találkozásunk óta megszületett a legkisebb kisgyermek, az első leánygyermek a családban :)  Neki vásároltunk babakocsit (számla itt), babaruhát, pelenkát, törlőkendőt . A nagyfiúknak egy-egy meleg kabátot kaptak, amelyet gyorsan fel is próbáltak, szerencsére mindnél sikerült eltalálni a méretet:) (a kabátokról , babaholmikról számla itt).























Következő állomásunk Erika , és gyermeke Levi háza volt, ahol átadhattuk a régóta várt biciklit, szerencsére még egy szett tréningruha is kijött az 50.000 forintból (kerékpárról számla itt, tréningruháról itt). Levente boldogan állt fényképezőgépünk elé az új szerzeménnyel és a ruhával :) 

levi_bicikli_ruha.JPG
toth_renata_kep.jpgUtolsó előtti állomásként Rentátáékhoz vittük ki a hűtőszekrényt, amelyet hitetlenkedő örömmel fogadtak. Azt mondták, nem is gondolták volna, hogy ismeretlenek arra hajlandóak áldozni, hogy nekik segítsen, nagyon meghatódtak, és hálásan köszönik minden adományozónak, hogy gondoltak rájuk. 
A hűtőről a számla itt, a maradék pénzből egy flakon mosószert vettünk, arról a számla itt található.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végezetül Zsoltot és családját látogattulaszlo_balazs_kep.jpgk meg, ahol volt szerencsénk találkozni a már 3 hónapos Virággal is, aki előző ott tartózkodásunk alatt még kórházban volt. Zsoltéknak mosógépet vettünk , ami most, hogy egy csecsemő is van a családban, különösen nagy segítség :)


A mosógépről a számla itt található. 

Még egyszer hálásan köszönjük a felajánlásokat, megosztásokat! Ha szeretnétek, hogy további családokhoz is eljussunk, segítsetek adományokkal itt  , ahol jelenleg 11 család várja az adományokat, vagy hívjátok fel barátaitok ismerőseitek figyelmét a Hétköznapi Hősök programra!

Akár facebook megosztással és pár sorral , akár az adományozó felület megosztásával. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapihosokprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr38287964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása