Hétköznapi Hősök

Júliáék gyűjtése

2016. február 22. - Hétköznapi Hősök

Júliáék albérlethez gyűjtöttek kaucióra, a gyűjtés sikeres is lett. Megbeszéltük, hogy várunk, hátha sikerül találniuk egy lakást, de sajnos egyre inkább úgy tűnt, hogy ez jelenleg nem reális. Azt beszéltük meg, hogy az összegyűlt pénzből élelmiszert, ruhaneműt veszünk.

Júlia férje, Attila most épült fel egy komolyabb lábsérülésből, addig rendszeres járt kezelésre, nem tudott munkát vállalni, Júlia sajnos hiába keresett állást, ezért nem volt rá esély, hogy a hiányzó összeget hozzápótolják. 
Júliáék jelenleg egy Borsod megyei településen élnek, szerencsére van fedél a fejük fölött, még ha a jelenlegi nem is egy hosszú távú megoldás.
Végül azt beszéltük meg, hogy az összegyűlt pénzből kabátot, illetve tartós élelmiszert, húst és egyebeket vásárolunk (számlák ittés itt )
Vásárlás közben beszélgettünk Júliával, aki elmondta, hogy több helyre is megy állásinterjúra, és férje, Attila is úgy érzi, már van annyira jól, hogy újra munkát vállalna. Reméljük sikerülnek a terveik  nagyon drukkolunk!
img_20160208_140624_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapihosokprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr628410928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása