Békés - nyári utunk

2016. július 20. - Hétköznapi Hősök

Újra Békés megyében járhattunk, ahol adományaitoknak köszönhetően négy családnak tudtunk örömet szerezni.  Mivel olyan segítséget igyekszünk nyújtani, ami a leginkább aktuális, a fűtési szezon elmúltával megkérdeztük a tűzifára gyűjtő családokat, hogy maradjunk -e a tüzelőnél, két családnál így változtattunk.

Szilviáék pont tűzhely nélkül maradtak, úgyhogy ha már rákérdeztünk, nagyon szerettek volna egy tűzhelyet gázpalackkal. Nem volt egyszerű az 50.000 forintos összeghatáron belül maradni, de egy leárazásnak köszönhetően pont befértünk:) (Hausmeister gáztűzhely, gázpalack, töltés - számlák itt

szilvia_gazok.jpg

Ágnesék is eredetileg tűzifára kértek, de fűtési szezonon kívül tüzelő másodlagos lett : sajnos nagy közműtartozásuk keletkezett, és a kikapcsolás veszélye is felmerült. Korábbi tapasztalataink alapján tudtuk, mennyire reménytelen sok családnak közmű-kikötés után a szolgáltatást visszakapcsolni,  úgyhogy nem volt kérdés, hogy az 50.000 forintot erre a célra költsük. (Csekk közelről - víz,gáz -  itt:)

20160626_195549.jpg
Csilláék tűzifára gyűjtöttek, és nem is szerettek volna változtatni. Csilla azt mondta:  nagyon hasznos lesz az a tüzelő a következő télre, ráadásul addig van ideje kiszáradni is, ami még jobb.  Sajnos nem tudtunk fa szállítására alkalmas autót szerezni, így a kiszállításra is költenünk kellett. (1 erdei m3 bükkfa, 3 és fél mázsa akác + rakodási,kiszállítási díj. számla: itt)

csilla_fa.jpg

Csilláék egy kihúzható kanapéra gyűjtöttek. Csilla elmesélte, hogy nagyon kevés bútoruk van :  neki és férjének is a gyerekek mellett kellett aludnia, de most nagyon boldog, hogy egy kicsit kényelmesebben lesznek:) (IKEA LUGNVIK kihúzhatós kanapé, számla : itt:)
orsolya_fotoly.jpg

Ritáék



ritaek.jpgRitáék sikeres gyűjtéséről is beszámolunk végre. Az általatok összeadott adományokból 50.000 értékben vásároltunk parkettát, sarokelemeket és párafékező fóliát.

Ez nem foglalta magába az összes parkettázáshoz szükséges anyagot, viszont örömünkre felvette velünk a kapcsolatot a Carglass Magyarország Kft , aki megvásárolta a szükséges hiányzó elemeket (Isofloor szigetelő lapok, szegőlécek) 26.444 Ft értékben. Emellett a Carglass csapata volt olyan kedves, és egy napot eltöltött Ritáéknál, ahol megtisztította az udvart a felhalmozódott építési törmeléktől, illetve kifestette azokat a szobákat, ahová remény szerint Ritáék hamarosan beköltözhetnek. Köszönjük minden adományozónknak, akik pillanatok alatt összeadták az adományokat, osztották a posztot, illetve még egyszer a Carglass Magyarországnak a nagylelkű segítséget. 

Számla itt: 

A Carglass webcíme: http://www.carglass.hu/
Facebook oldala:  https://www.facebook.com/Carglass-Magyarorszag-227759317274461/

Képek még a takarításról festésről: 

12936724_1118828404834210_8012397036235130216_n.jpg12472573_1118773374839713_2868156304806409324_n.jpg


 

 

 

 

 

 

 

 

 

img_7971.JPG

Újra Békés megyében jártunk

A beérkező adományoknak köszönhetően a Hétköznapi Hősök Program hat Békés megyei családjának jött össze a gyűjtés az elmúlt időszakban, ezért újra felkerekedtünk kisbuszunkkal, hogy a megvásárolt tűzifát, mosógépeket, tartós élelmiszert és egyebeket kivigyük.  (a számlákat tartalmazó album : itt)

Talán Mártáékkal kezdenénk, mert programunk történetének legkomplikáltabb esete lett - nem Mártáék hibájából.
Mártáéknál villany visszakötésre gyűjtöttünk, de sajnos az ügyintézés közben kiderült, hogy az 50.000 Ftcélösszeg nem fedezi a költségeket. Az összeget ki kellett egészíteni, de ebben szerencsére partner volt a települési önkormányzat, ezúton is köszönjük nekik a segítséget. Az áramszolgáltatóval való több hónapos huzavona után szegény Mártáék el sem hitték, amikor a villany több év után először világítani kezdett a szobában - hatalmas volt az öröm:) 

12751878_1525240241139797_1249133319_o.jpg 
Testmozgás nélkül aznap sem maradtunk : összesen két kaloda tűzifát vittünk Magdi néniéknek (21.500)  és Melindáéknak (46.100 Ft értékben). Magdi néniék Rockwool szigetelőanyagra gyűjtöttek még (28.500 Ft) , amellyel most már el tudják kezdeni a a szoba kialakítását. Melindáéknak a maradék pénzből tartós élelmiszert vásároltunk. Utóbbi helyen találkozhattunk Melinda azóta megszületett unokájával is, jó egészséget kívánunk nekik:) 

20160311_160621.jpg20160311_175902.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20160311_164847.jpg20160311_150239.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Marikáék kislányuk, Valentina ebédpénz elmaradásához gyűjtöttek pénzt - gyorsan felmarkoltuk a csekkeket, befizettük a legközelebbi postán. Itt is maradt még pénz 10.500 , ebből tartós élelmiszert vásároltunk, illetve eléggé felülreprezentált volt a kakaópor és a tej - Marika gyermeke autizmussal él, és kakaón kívül nem sok mindent hajlandó elfogadni, ezért fókuszáltunk erre. 

marika_foto.jpg

szamla1_kitakart.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A végére két mosógép maradt  - Viktóriáékhoz és Magdiékhoz mentünk. Nagyon várták már - mind a két családban sok gyerek van, ezért érthető módon különösen nagy terhet rakott a kézzel mosás az édesanyákra.

viktoria_kep.jpg20160311_171927.jpg



















 

 

 

Köszönjük mindenkinek a segítséget, lájkokat, megosztásokat, és persze anyagi támogatásotokat:)

 

 

Viola és Ibolya gyűjtése

Kedves adományozók, adományaitoknak köszönhetően Violáéknak és Ibolyáéknak is megvehettük a tárgyakat,amiket kértek

Violáéknak bojlerre gyűjtöttünk ,de szerencsére a megfelelő bojler megvásárlása után még maradt pénz az 50.000 Ft-ból, úgyhogy egy zuhanytálcát és egy zuhanyrózsát is vettünk. Viola és családja végre meleg vízben fürödhet, fürdőszobában, a te segítségetekkel. (számlák: itt) 

viola_kep.jpg

Ibolyáék ruhákra gyűjtöttek adományokat. A beérkezett adományokból egy olcsó ruhaboltban egész szép mennyiségű ruhát tudtunk venni:) számlák itt: 
Viola és Ibolya is hálásan köszöni az adományozóknak a segítséget, ahogy mi is, köszönjük szépen!

ibolya_kep.jpg

Júliáék gyűjtése

Júliáék albérlethez gyűjtöttek kaucióra, a gyűjtés sikeres is lett. Megbeszéltük, hogy várunk, hátha sikerül találniuk egy lakást, de sajnos egyre inkább úgy tűnt, hogy ez jelenleg nem reális. Azt beszéltük meg, hogy az összegyűlt pénzből élelmiszert, ruhaneműt veszünk.

Júlia férje, Attila most épült fel egy komolyabb lábsérülésből, addig rendszeres járt kezelésre, nem tudott munkát vállalni, Júlia sajnos hiába keresett állást, ezért nem volt rá esély, hogy a hiányzó összeget hozzápótolják. 
Júliáék jelenleg egy Borsod megyei településen élnek, szerencsére van fedél a fejük fölött, még ha a jelenlegi nem is egy hosszú távú megoldás.
Végül azt beszéltük meg, hogy az összegyűlt pénzből kabátot, illetve tartós élelmiszert, húst és egyebeket vásárolunk (számlák ittés itt )
Vásárlás közben beszélgettünk Júliával, aki elmondta, hogy több helyre is megy állásinterjúra, és férje, Attila is úgy érzi, már van annyira jól, hogy újra munkát vállalna. Reméljük sikerülnek a terveik  nagyon drukkolunk!
img_20160208_140624_1.jpg

Tizenhárom családnak adtunk át adományokat

Szokásunkhoz híven beszámolnánk támogatóink által összeadott támogatásokból vásárolt tárgyak átadásáról.  A karácsony előtti időszakban hála Istennek a szokásoshoz képest is fokozódott a támogatási kedv, így tizenhárom családnak vihettünk ki adományokat. Az program új résztvevő családjainak gyűjtése itt megtekinthető. 

Szerencsére több családhoz még közvetlenül az ünnepek előtt el tudtunk jutni, így ez alkalommal ajándékokkal ünnepelhettek karácsonykor :)

img_1905.JPG



Rózsának hűtőszekrényre gyűjtöttünk, szerencsére még némi tartós élelmiszerre is maradt az 50.000 forintból.
Hűtőszekrény számla itt: 
Tartós élelmiszer itt: 



 

 

 

 

 

 

 

 

 

rostasne.jpgIrénke gyűjtése már korábban sikeres lett, mostanra tudtuk elintézni a szellőző ablak beépítését. Közben egyéb segítségből 'lélegző vakolattal' látták el a lakást. Az ablakkal kiegészítve megszűnt a lakás nedvesedése, amely nagy könnyebbséget jelent az asztmával élő Irénkééknek. Köszönjük szépen a segítséget!

Számla elérhetők a facebook oldalunkon itt: 















bango_angela.jpgszeker.jpg










Közvetlenül karácsony előtti napon jutottunk el Angéláékhoz, ahová 1 köbméter tűzifát vittünk, illetve húst és egyéb élelmiszert (burgonyát, rizst, olajat,stb), így boldogabban telhettek az ünnepek :)  Tűzifa számla itt , élelmiszerekről itt. 











farkas_sandor.jpgNikinél és Sanyikánál is karácsony előtti napon voltunk: tartós élelmiszereket, húst vittünk, a gyermekeknek cipőt, illetve játékokat vettünk még az összegyűlt 50.000 forintból. Nagy volt az öröm! 

Cipőről a számlák itt, élelmiszerről itt és itt, játékokról itt







A karácsony előtti roeva.jpghanós napokban vásároltunk Éváékkal is, ott a gyermekeknek vásároltunk ruhákat (nadrágot, tréningruhát, felsőket, kabátokat) az adományból, illetve élelmiszereket az ünnepekre. Sajnos nem tudtunk a vásárlás után kimenni hozzájuk, így helyben csináltunk képet a vásárolt dolgokról ( a gyermekek nem akartak rajta lenni a fotón , így Éva képviselte a családot:). A ruhákat a nagy rohanásban nem vettük ki a szatyrokból (kocsi mellett), de a számlán tételesen megtekinthető minden itt. Az élelmiszerekről pedig itt. 













Az ünnepek után újra Békés megyébe vettük az irányt, ahol az összegyűlt támogatásoknak köszönhetően nyolc családnak vihettük ki a várva várt ajándékokat: összesen 4 kaloda (4,8 tonna) tűzifát, egy keverőtárcsás - és egy automata mosógépet, hűtőszekrényt, kerékpárt és tréning ruhát, babakocsit, babaruhát, pelenkát, törlőkendőt, mosószert. Ezúttal is csatlakozott hozzánk fáradhatatlan segítőtársunk, a helyi családokkal kapcsolatban álló szociális munkás, Kati, akit ezúttal sem tudtunk eltántorítani attól, hogy kivegye a részét a majd' öt tonna tűzifa autóba pakolásából is, amellett, hogy navigátorként segített, hogy el ne tévedjünk,  minden családhoz eljött velünk, próbált szóbeli segítséget, tanácsot, bátorítást adni, amíg mi a papírmunkát végeztük. Hadd mondjunk most itt is köszönetet neki felbecsülhetetlen segítségéért.

rostas_fa.JPGimg_0010.JPGGáborékhoz mentünk először, ahová 1 és 1/3 kaloda tűzifát vittünk (összesen 16 mázsa, 45000Ft), illetve a maradék pénzből (5000 Ft) tartós élelmiszert. Egy megjegyzés : mivel a tűzifát csak kalodára tudták számlázni, ezért arról csak kalodánként tudunk számlát felrakni (három részletben hordtuk ki, úgyhogy itt a számla két kalodáról , itt és itt egy-egyről, összesen 4 kaloda.  Élelmiszerről pedig itt.  A múltkorival ellentétben most bükköt tudtunk venni, ráadásul kalodára, azért olcsóbb, mint legutóbb az akác.

img_20160115_165757.jpgimg_20160115_165915.jpgKrisztina és családja egy keverőtárcsás mosógépet kért ( víz nincs a házban, ezért automatát sajnos nem tudnak használni), a maradék pénzből pedig 1/3 kaloda ( 4 mázsa) tűzifát, melyeket ki is szállítottunk. Nagyon boldogok voltak, és ezúton köszönik az adományozóknak, hogy gondoltak rájuk! Mosógépről a számla itt. 

 

 

 

 

 

Erikáék eredetileg fürdőszoba felújításához gyűjtöttek anyagra, de feladták menet közben ezt a tervüket, és ők is tűzifára , illetve tartós élelmiszerre gyűjtöttek. Kérésüknek megfelelően 1 kaloda tűzifát (33.800) vittünk, a fennmaradó összegből tartós élelmiszert vásároltunk . Az élelmiszerről a számla itt.  A tűzifáról a számlák fentebb

img_0009.JPGerika_etel.JPG




Roziékhoz is tüzelőt (1 és 1/3 kaloda bükk) illetve a maradékból tartós élelmiszert vittünk, amiről a számla itt található. Remélhetőleg a tűzifa kitart a fűtési szezon végéig. Nagyon szépen köszönik minden adományozónak a segítséget!


rozi_fa_2.JPGimg_0013.JPG






















lidia_kep.jpgLídiáék eredetileg mosógépre, ágyra gyűjtöttek, de menet közben beköltöztek a helyi családok átmeneti otthonába, ahová nem vihetnek háztartási eszközt, bútort. Találkozásunk óta megszületett a legkisebb kisgyermek, az első leánygyermek a családban :)  Neki vásároltunk babakocsit (számla itt), babaruhát, pelenkát, törlőkendőt . A nagyfiúknak egy-egy meleg kabátot kaptak, amelyet gyorsan fel is próbáltak, szerencsére mindnél sikerült eltalálni a méretet:) (a kabátokról , babaholmikról számla itt).























Következő állomásunk Erika , és gyermeke Levi háza volt, ahol átadhattuk a régóta várt biciklit, szerencsére még egy szett tréningruha is kijött az 50.000 forintból (kerékpárról számla itt, tréningruháról itt). Levente boldogan állt fényképezőgépünk elé az új szerzeménnyel és a ruhával :) 

levi_bicikli_ruha.JPG
toth_renata_kep.jpgUtolsó előtti állomásként Rentátáékhoz vittük ki a hűtőszekrényt, amelyet hitetlenkedő örömmel fogadtak. Azt mondták, nem is gondolták volna, hogy ismeretlenek arra hajlandóak áldozni, hogy nekik segítsen, nagyon meghatódtak, és hálásan köszönik minden adományozónak, hogy gondoltak rájuk. 
A hűtőről a számla itt, a maradék pénzből egy flakon mosószert vettünk, arról a számla itt található.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végezetül Zsoltot és családját látogattulaszlo_balazs_kep.jpgk meg, ahol volt szerencsénk találkozni a már 3 hónapos Virággal is, aki előző ott tartózkodásunk alatt még kórházban volt. Zsoltéknak mosógépet vettünk , ami most, hogy egy csecsemő is van a családban, különösen nagy segítség :)


A mosógépről a számla itt található. 

Még egyszer hálásan köszönjük a felajánlásokat, megosztásokat! Ha szeretnétek, hogy további családokhoz is eljussunk, segítsetek adományokkal itt  , ahol jelenleg 11 család várja az adományokat, vagy hívjátok fel barátaitok ismerőseitek figyelmét a Hétköznapi Hősök programra!

Akár facebook megosztással és pár sorral , akár az adományozó felület megosztásával. 

Várjuk az angyalkát!

blogborito.jpg
Kedves Barátaink!

Adományozóink segítségével Hétköznapi Hősök programunk májusi indulása óta 26 szegénységben élő család napjait tehettük vidámabbá : gyűjtöttünk tűzifára, mosógépre, autizmussal élő gyermek fejlesztésére, tanszerekre, szemüvegre, és sok más olyan dologra, amelyek egy kis örömet csempésztek programunkban résztvevő családjaink mindennapjaiba. 

A karácsony talán az az időszak, amikor küzdelemmel és lemondásokkal teli mindennapokban élő felebarátainknak talán a szokásosnál is jobban esik, ha érzik, hogy szerencsésebb körülmények között élő embertársaik törődnek velük, segítenek nekik, nem fordítják el fejüket közömbösen nehéz sorsukat látva. 

Segítsetek, tegyük együtt szebbé 12 rászoruló család karácsonyát! 

Akár egy jelképes összeg, vagy egy megosztás is segíthet abban, hogy nélkülöző családjainkhoz is eljussak idén a karácsonyi angyalok. Csupa olyan dolgokra gyűjtünk nekik, amely nekünk természetes, nekik viszont nagy boldogságot jelentene.

Ha megteheted, ezen a felületen adományozhatsz online bankkártyás fizetéssel : ADOMÁNYOZOK
Ezen kívül minden facebook megosztás, ismerősöknek való ajánlás is nagy segítséget jelent.


Egy vidám nap Békés megyében

Pénteken Hétköznapi Hősök Programunk hat résztvevő családjának vittük ki az összegyűlt pénzből megvásárolt tárgyi adományokat. Adományozóink nagylelkűségének hála, három Toldi kályhát, hozzá tartozó szűkítőt, 3,3 tonna aprított akác tűzifát, egy emeletes ágyat, tartós élelmiszert juttathattunk el mélyszegénységben élő családoknak, ahol nagyon nagy örömmel fogadtak minket. Köszönjük a nagylelkű felajánlásokat, amelyekből mindez megvalósult!
Képes beszámolónk következik 

clipboard01.jpg

A Hétköznapi Hősök Program hat Békés megyei családjának gyűlt össze a szükséges adomány, úgyhogy péntek hajnalban felkerekedtünk, és lementünk Békés megyébe, hogy kiszállítsuk a felajánlásokból vásárolt dolgokat. Három fatüzelésű kályhát, hozzájuk a szabványkülönbségek miatt szükséges szűkítőt) és egy emeletes ágyat pakoltunk be.  Tűzifából közel 3 és fél tonnát kellett kihordanunk, úgyhogy az csak több kanyarral volt megoldható, ezért azt a helyi tüzépen rendeltük meg. A helyi szupermarketben vásároltunk még tartós élelmiszert.  
Megérkezésünkkor felvettük a településen élő szociális munkás kolléganőnket, aki már a családoknál való első látogatás alkalmával is nagy segítségünkre volt. Első utunk a helyi tüzéphez vezetett, ahol már várt minket a programban résztvevő családok két férfi tagja, akik segítettek a tűzifa felpakolásában.

img_1845.JPG

img_1846.JPG












Az első kanyarral Gergőkéékhez mentünk ,ahol a nagypapa és Gergőke édesanyja, Katalin már izgatottan várt minket. Gergőkét sajnos nem találtuk otthon, még iskolában volt. A nagypapa mindenképp' ragaszkodott hozzá, hogy ő is segítsen a lerakodásban - bámulatunkra előrahaladott korát meghazudtolva fürgén repítette a hasábokat. Végül hamar kiürítettük az autót. Gergőke családjának 5 mázsa aprított akác tűzifát (17.500), egy új Toldi kályhát (29.990 Ft), illetve hozzá egy szűkítő csövet (1590 Ft) vittünk ( A számlák itt megtekinthetők). Mivel siettünk , mert még 5 család és majd' három tonna kiszállításra váró tűzifa várt minket, a kályhát nem kötöttük be. Délután viszont megcsörrent Kati kolléganőnk mobilja; Gergőke édesanyja volt a vonal túlsó végén, aki  remegő hangon újságolta:  

 Képzeld, Katikám mind a két szobát befűti, mind a kettőt! És hihetetlen meleg van!

 img_1849.JPGimg_1847.JPG











Utána vissza a tüzépre , megpakoltuk  a kisbuszt , és elkezdtük kihordani a tűzifát a többi családhoz. Kétszer fordulva sikerült is megszabadulnunk "terhünktől":  2 Toldi kályhától, hozzátartozó átalakító csövektől, egy emeletes ágytól, matracoktól, és 1,4 tonna tűzifától. A sárba is csak egyszer ragadtunk bele megpakolt kisbuszunkkal, de szerencsére akadt segítségünk, úgyhogy némi lapátolás után folytathattuk utunkat. Útközben képeket is készítettünk.

 img_1858.JPGimg_1854.JPG












img_1857.JPGimg_1859_1.JPG










Jánosnak és családjának, Krisztináéknak, illetve Mónikáéknak végül rendben megérkezett az adomány. Jánoséknak egy IKEA-s emeletes ágyat (34.990 Ft), és 4 mázsa aprított akác tűzifát (14.000 Ft) vittünk (az ágyra még kitérünk :) Mónikáék és Krisztináék pedig 5-5 mázsa tűzifát (17.500-17.500 Ft) , egy-egy Toldi kályhát (29.990-29.900 Ft) kaptak, kérésüknek megfelelően.  A családi képeken nincsen mindenki rajta; aki nem akart szerepelni a képeken, nem kényszerítettük.  pl. Mónika legidősebb fia és Zsuzsa férje inkább kihagyta a fotózkodást, ellenben a pakolásban segítettek:)

img_1852.JPGzsuzsa_allo.jpg




img_1870.JPGimg_1867.JPGimg_1881.JPGNem volt ám olyan egyszerű ez az egész, mint amire számítottunk, ugyanis az emeletes ágy összerakása a vártnál (15 perc), némileg több időbe( 3+ óra) telt. Mikor világossá vált, hogy ez eltart egy darabig, ketté váltunk, "Ábel bácsi", ahogy a gyerekek szólítgatták, ott maradt legózni az emeletes ággyal Jánoséknál, én pedig ("Marci bácsi") Katival  felkerestem Andiékat és Sándorékat. 

Andiéknál kicsit változott a helyzet: Andinak kizárólag tűzifára gyűjtöttünk, de pont leutazásunk előtt adódott egy váratlan lehetőség, hogy Andi és két gyermeke egy olyan lakásba költözzön, ahol be van vezetve a víz és fürdőszoba is van, ez pedig nagy előrelépést jelentett volna a családnak. Segítség nélkül nem tudta volna előteremteni a kaucióhoz szükséges pénzt, ezért az 50.000 Ft-ből 30.000-et kaucióra fordítottunk, a maradék pénzből pedig 5 mázsa tűzifát (17.500)  a fennmaradó összegből pedig tartós élelmiszert - 2 kg rizst, fél kg zsírt és 5 liter olajat vásároltunk (2.500 Ft).  A család boldogan vette birtokba a nem túl nagy , viszont fürdőszobával felszerelt új albérletet, a kisebbik leányka a takarításnak is azonmód nekikezdett:)  

img_1862.JPGimg_1861.JPG


















img_1866.JPGimg_1865.JPG



















Miközben "Ábel bácsi" még mindig az emeletes ágy elemeivel vívott ádáz küzdelmet pár kilométerrel arrébb, jobbnak láttuk nem zavarni, és elmentünk hatodik családunkhoz is. Sándorék villany visszakötésére kértek támogatást, de sajnos kiderült, hogy az jóval több lenne, mint először gondolták ; majd' 200.000 forint. Ezért az összegyűlt 50.000 Ft-ból azt kérték, hogy tartós élelmiszert és tűzifát vegyünk. Hozzájuk így 9 mázsa tűzifát (31.500 Ft) és 18.500 Ft értékben tartós élelmiszert és háztartási dolgokat- 10l olajat, 10kg lisztet, 5kg cukrot, 1,5kg zsírt, 3 nagy kiszerelésű mosógélt, 4 üveg mosószert, 6kg rizst,1kg sót, 5 csomag tésztát, és a gyermekek külön kérésére 4 üveg kölyökpezsgőt vettünk.  

 

img_1882.JPGimg_1884.JPG












Ekkor már lassan 9 óra volt, úgyhogy visszarobogtunk Jánosékhoz, ahol lassan össze is állt az emeletes ágy. Hamar híre ment a környéken a fantasztikus bútordarabnak, úgyhogy a környező házakból többen is átjöttek megtekinteni. Jánoséknál több időt is volt alkalmunk eltölteni, így néhány kedves életképet készítettünk: 

img_1874.JPG img_1875.JPGimg_1877.JPGimg_1872.JPGimg_1885.JPG

Végül este 10 után indultunk vissza Budapestre. Köszönjük az adományozóknak, hogy szebbé tették hat Békés megyei család napjait. Természetesen nem állunk le, az oldalon most is lehet rászoruló családoknak adományozni oldalunkon akik szintén alapvető cikkekre gyűjtenek, segítsetek, hogy még karácsony előtt az ő vágyuk is teljesüljön! 


Köszönjük a hatalmas segítséget Kati , helyi szociális munkás kolléganőnknek, aki fáradhatatlanul kísért minket reggel 9-től este 10-ig, közben végig kitartóan navigált, és még arról sem tudtuk lebeszélni, hogy a fa pakolásában részt vegyen:)




Készülődés

Kedves közösségünk!
 
Csak egy röpke helyzetjelentés, hogy mivel foglalatoskodunk mostanában:
 
A Békés megyei hét családnak megrendeltük a tűzifát, keressük a megfelelő ágyat Jánosék családjának, a kályhákat holnap vesszük át, intézzük a villanybekötést. December elején tudunk majd lemenni, utunkról blogbejegyzést készítünk majd képekkel:)
 
Irénéknek megrendeltük a szellőzőablakot, ez kb. két hét mire megérkezik, akkor be is építik, erről is természetesen beszámolunk képekkel.

Emellett új családokat is meglátogattunk, akik a program várólistájára kerülnek, és amint egy családnak sikeres lesz a gyűjtése, felkerülnek az oldalra.
 
Maradjatok velünk, segítsetek, hogy minél többen legyünk, a 600-as szám is egyre közelebb kerül a facebookon, talán leszünk ezren is nemsokára:)


A családoknak továbbra is ITT tudtok segíteni

www.hetkoznapi.hu