Hétköznapi Hősök

Egy vidám nap Békés megyében

2015. december 07. - Hétköznapi Hősök

Pénteken Hétköznapi Hősök Programunk hat résztvevő családjának vittük ki az összegyűlt pénzből megvásárolt tárgyi adományokat. Adományozóink nagylelkűségének hála, három Toldi kályhát, hozzá tartozó szűkítőt, 3,3 tonna aprított akác tűzifát, egy emeletes ágyat, tartós élelmiszert juttathattunk el mélyszegénységben élő családoknak, ahol nagyon nagy örömmel fogadtak minket. Köszönjük a nagylelkű felajánlásokat, amelyekből mindez megvalósult!
Képes beszámolónk következik 

clipboard01.jpg

A Hétköznapi Hősök Program hat Békés megyei családjának gyűlt össze a szükséges adomány, úgyhogy péntek hajnalban felkerekedtünk, és lementünk Békés megyébe, hogy kiszállítsuk a felajánlásokból vásárolt dolgokat. Három fatüzelésű kályhát, hozzájuk a szabványkülönbségek miatt szükséges szűkítőt) és egy emeletes ágyat pakoltunk be.  Tűzifából közel 3 és fél tonnát kellett kihordanunk, úgyhogy az csak több kanyarral volt megoldható, ezért azt a helyi tüzépen rendeltük meg. A helyi szupermarketben vásároltunk még tartós élelmiszert.  
Megérkezésünkkor felvettük a településen élő szociális munkás kolléganőnket, aki már a családoknál való első látogatás alkalmával is nagy segítségünkre volt. Első utunk a helyi tüzéphez vezetett, ahol már várt minket a programban résztvevő családok két férfi tagja, akik segítettek a tűzifa felpakolásában.

img_1845.JPG

img_1846.JPG












Az első kanyarral Gergőkéékhez mentünk ,ahol a nagypapa és Gergőke édesanyja, Katalin már izgatottan várt minket. Gergőkét sajnos nem találtuk otthon, még iskolában volt. A nagypapa mindenképp' ragaszkodott hozzá, hogy ő is segítsen a lerakodásban - bámulatunkra előrahaladott korát meghazudtolva fürgén repítette a hasábokat. Végül hamar kiürítettük az autót. Gergőke családjának 5 mázsa aprított akác tűzifát (17.500), egy új Toldi kályhát (29.990 Ft), illetve hozzá egy szűkítő csövet (1590 Ft) vittünk ( A számlák itt megtekinthetők). Mivel siettünk , mert még 5 család és majd' három tonna kiszállításra váró tűzifa várt minket, a kályhát nem kötöttük be. Délután viszont megcsörrent Kati kolléganőnk mobilja; Gergőke édesanyja volt a vonal túlsó végén, aki  remegő hangon újságolta:  

 Képzeld, Katikám mind a két szobát befűti, mind a kettőt! És hihetetlen meleg van!

 img_1849.JPGimg_1847.JPG











Utána vissza a tüzépre , megpakoltuk  a kisbuszt , és elkezdtük kihordani a tűzifát a többi családhoz. Kétszer fordulva sikerült is megszabadulnunk "terhünktől":  2 Toldi kályhától, hozzátartozó átalakító csövektől, egy emeletes ágytól, matracoktól, és 1,4 tonna tűzifától. A sárba is csak egyszer ragadtunk bele megpakolt kisbuszunkkal, de szerencsére akadt segítségünk, úgyhogy némi lapátolás után folytathattuk utunkat. Útközben képeket is készítettünk.

 img_1858.JPGimg_1854.JPG












img_1857.JPGimg_1859_1.JPG










Jánosnak és családjának, Krisztináéknak, illetve Mónikáéknak végül rendben megérkezett az adomány. Jánoséknak egy IKEA-s emeletes ágyat (34.990 Ft), és 4 mázsa aprított akác tűzifát (14.000 Ft) vittünk (az ágyra még kitérünk :) Mónikáék és Krisztináék pedig 5-5 mázsa tűzifát (17.500-17.500 Ft) , egy-egy Toldi kályhát (29.990-29.900 Ft) kaptak, kérésüknek megfelelően.  A családi képeken nincsen mindenki rajta; aki nem akart szerepelni a képeken, nem kényszerítettük.  pl. Mónika legidősebb fia és Zsuzsa férje inkább kihagyta a fotózkodást, ellenben a pakolásban segítettek:)

img_1852.JPGzsuzsa_allo.jpg




img_1870.JPGimg_1867.JPGimg_1881.JPGNem volt ám olyan egyszerű ez az egész, mint amire számítottunk, ugyanis az emeletes ágy összerakása a vártnál (15 perc), némileg több időbe( 3+ óra) telt. Mikor világossá vált, hogy ez eltart egy darabig, ketté váltunk, "Ábel bácsi", ahogy a gyerekek szólítgatták, ott maradt legózni az emeletes ággyal Jánoséknál, én pedig ("Marci bácsi") Katival  felkerestem Andiékat és Sándorékat. 

Andiéknál kicsit változott a helyzet: Andinak kizárólag tűzifára gyűjtöttünk, de pont leutazásunk előtt adódott egy váratlan lehetőség, hogy Andi és két gyermeke egy olyan lakásba költözzön, ahol be van vezetve a víz és fürdőszoba is van, ez pedig nagy előrelépést jelentett volna a családnak. Segítség nélkül nem tudta volna előteremteni a kaucióhoz szükséges pénzt, ezért az 50.000 Ft-ből 30.000-et kaucióra fordítottunk, a maradék pénzből pedig 5 mázsa tűzifát (17.500)  a fennmaradó összegből pedig tartós élelmiszert - 2 kg rizst, fél kg zsírt és 5 liter olajat vásároltunk (2.500 Ft).  A család boldogan vette birtokba a nem túl nagy , viszont fürdőszobával felszerelt új albérletet, a kisebbik leányka a takarításnak is azonmód nekikezdett:)  

img_1862.JPGimg_1861.JPG


















img_1866.JPGimg_1865.JPG



















Miközben "Ábel bácsi" még mindig az emeletes ágy elemeivel vívott ádáz küzdelmet pár kilométerrel arrébb, jobbnak láttuk nem zavarni, és elmentünk hatodik családunkhoz is. Sándorék villany visszakötésére kértek támogatást, de sajnos kiderült, hogy az jóval több lenne, mint először gondolták ; majd' 200.000 forint. Ezért az összegyűlt 50.000 Ft-ból azt kérték, hogy tartós élelmiszert és tűzifát vegyünk. Hozzájuk így 9 mázsa tűzifát (31.500 Ft) és 18.500 Ft értékben tartós élelmiszert és háztartási dolgokat- 10l olajat, 10kg lisztet, 5kg cukrot, 1,5kg zsírt, 3 nagy kiszerelésű mosógélt, 4 üveg mosószert, 6kg rizst,1kg sót, 5 csomag tésztát, és a gyermekek külön kérésére 4 üveg kölyökpezsgőt vettünk.  

 

img_1882.JPGimg_1884.JPG












Ekkor már lassan 9 óra volt, úgyhogy visszarobogtunk Jánosékhoz, ahol lassan össze is állt az emeletes ágy. Hamar híre ment a környéken a fantasztikus bútordarabnak, úgyhogy a környező házakból többen is átjöttek megtekinteni. Jánoséknál több időt is volt alkalmunk eltölteni, így néhány kedves életképet készítettünk: 

img_1874.JPG img_1875.JPGimg_1877.JPGimg_1872.JPGimg_1885.JPG

Végül este 10 után indultunk vissza Budapestre. Köszönjük az adományozóknak, hogy szebbé tették hat Békés megyei család napjait. Természetesen nem állunk le, az oldalon most is lehet rászoruló családoknak adományozni oldalunkon akik szintén alapvető cikkekre gyűjtenek, segítsetek, hogy még karácsony előtt az ő vágyuk is teljesüljön! 


Köszönjük a hatalmas segítséget Kati , helyi szociális munkás kolléganőnknek, aki fáradhatatlanul kísért minket reggel 9-től este 10-ig, közben végig kitartóan navigált, és még arról sem tudtuk lebeszélni, hogy a fa pakolásában részt vegyen:)




A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapihosokprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr478145662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása